A mai nap kissé viszontagságos, de annál tanulságosabb volt: a monszun megmutatta igazi arcát. Első Indonéziai utamon - Balin - nagyon kevés eső esett februárban. Lombokon már a második napon tízszer több eső hullott, mint Balin két hét alatt.
Habár vittem magammal széldzsekit, a hatalmas mennyiségű esőt ez nem volt képes megállítani. 
Épp banánt vásároltam Mataramtól nem messze, amikor leszakadt az ég és eláztatott teljesen.
Ennek ellenére az út csodálatos volt: fantasztikus emberek mindenhol az utcákon, hihetetlen életképek az utak mentén és persze a csodálatos táj. 
Az első úticél a matarami vízipalota volt. Itt már vizesebb voltam, mint maga a palota. A bejárat mellett adtak esernyőt (!) és kaptam egy finom helyi kávét. Az eső újra rázendített, de már nem számított :) 

A következő úticél a Mataramtól keletre eső vízesések voltak. Az odaút alatt még körülbelül háromszor eredt el az eső, csontom velejéig vizes lettem. Végre kisütött a nap. A teraszos rizsföldekkel megtűzdelt táj lélegzetelállító látványt nyújtott.

Ahogy a vízeséseket ölelő nemzeti park közelebb került, úgy lett az út is egyre rosszabb minőségű.
A park belépője meglepően magas volt: tulajdonképpen "csomag árak" voltak attól függően, hogy hány személy van a csoportban, illetve hogy hány vízesést szeretne az illető megnézni. Az alap opciók közül - két ember, 3 vízesés - az ár 180.000 IDR lett, ez személyenként 90.000, vagyis kb. 1800 magyar Ft.
A vízesések megközelítése még motorral is embert próbáló feladatnak tűnt. Néhol feltöredezett, szörnyű minőségű beton utak, de jobbára terméskő szerű "út-valami" mindenütt, latyakkal és sárral kombinálva.
Az eső persze esett, így nem készülhettek jó fotók. A vízesések persze nagyon szépek voltak még így is.

A visszaúton sikerült kifogni egy hatalmas dugót, de bevallom, élveztem. Annak ellenére, hogy háromnegyed órával hosszabbította meg a hazautat. 

Az út tanulságai: nem indulunk el monszun idején TÖRÖLKÖZŐ és ESŐKABÁT nélkül! ;)