Habár Zakynthosra nem a megfelelő útitárssal érkeztem, ennek ellenére igyekeztem ottlétem minden pillanatát kiélvezni. Helyi ételeket próbáltam ki, bejártam a sziget minden szegletét. Itt váltam szerelmesévé a robogózásnak. Két napon kersztül Quaddal is mentünk. Kényelmetlen, ráz, hangos. Elég volt belőle. Még sok is.

Ugyanebben az évben jutottam el Dahabba (Egyiptom). Az itt történtek később megváltoztatták az életemet.

De ehhez kissé visszaugrok az időben.

Világéletemben a víz szerelmese voltam. Már kiskoromban úgy töltöttem el egész nyarakat a víz alatt, hogy a fejemen végig búvármaszk volt. Sokszor megtörtént, hogy szétégetett a nap és a bőrgyógyászaton kötöttünk ki.

A görög kiruccanáskor -  egy a tengerben töltött „búvárkodós”nap után - született meg az ötlet, hogy búvár tanfolyamra kellene mennem.

Hazaérve egyből jelentkeztem egy kurzusra. Az oktatás, majd a medencés vizsga után Dorogra mentünk „nyíltvízi”vizsgát tenni. Bevallom, ez mind a mai napig kísért: a hideg víz, rossz látási viszonyok, térdepelés a hideg trepniken, iszap.. az egész traumatikus volt a számomra. Szerencsére túl voltam rajta, képzett nyíltvízi búvár lettem.

Pár hétre rá tótakarításra mentünk a Lupa szigethez. Itt nem csak gyakorolni volt lehetőségem, de nagyon klassz volt a társaság is. Öröm volt megtapasztalni, hogy mennyi laza, jókedélyü ember van a búvárok között.

Nem sokkal később lehetőség nyílt arra, hogy a tanultakat gyakorolhassam, mindezt ráadásul egy egzotikus nyaralással egybekötve.

A második repülőút és az eddigi legtávolabbi cél következett: Egyiptom.

Minden új volt, rengeteg impulzus ért. Idegen kultúra, idegen nyelv, szokások. Persze, teljesen más, mint Kairó, vagy egy tipikus arab település, de mégis: sivatag, homok, pálmafák, tevék, furcsa ruhás emberek, kis teherautók, melyek szédítő tempóban, dudálva száguldottak a porlepte utakon.

Maga Dahab egy halászfaluból nőtte ki magát és meg is maradt a tenger szerelmeseinek. Ezt annak  köszönheti hogy a  reptértől - Sharm El Sheikkel, vagy Hurghadaval ellentétben – messze van, így csak a turisták töredéke választja.

Egy hetet töltöttünk itt. Merültünk, pihentünk, illetve elkezdődött a haladó búvártanfolyamom. Első napon a búvárbázisnál merültünk. Hatalmas élmény volt! Kis halacskák mindenütt, úgy kellett őket elzavarni, hogy az uszonyaimat felcsatolhassam. A víz vakítóan kék volt és 30-40 méterre el lehetett benne látni. Nagyon élveztem!

Másnap egy „mély merülést”hajtottunk végre, mert része volt a tanfolyamnak. Lementünk 29 méter mélyre, majd lassan feljebb jöttünk, miközben a korallfalat és a halakat nézegettük.

A harmadik napon egy Mashkraba nevü merülőhelyre mentünk.  

És itt érdemes megállni egy pillanatra.: Mindannyiunkban van egy belső hang. Ez időről időre megnyilvánul. Hangos lesz, néha elhalkul, néha szinte nem is halljuk, vagy csak nem veszünk tudomást a létezéséről. Ez a belső hang itt fennhangon óva intett attól, hogy ebben a merülésben részt vegyek. Meglepődtem, vagy inkább megijedtem. De ami a fontosabb: egóm miatt igyekeztem nem venni tudomást a hangról és a bennem zajló párbeszédről. (Ma már tudom, hogy ez óriási hiba volt)

 Belegázoltunk a vízbe egymás után. Kezdetben nem volt semmi probléma, leszámítva azt, hogy a párbeszéd már nagyon hangos volt bennem. Egyre mélyebbre mentünk. Egy barlang szerü bemélyedésen úsztam át, majd megálltam és visszafordultam a túloldalán.

És ekkor,... pánikrohamot kaptam. Hogy ez miért történt, annak több oka volt. Legyen  elég annyi, hogy megfordult velem a világ. Nem értettem, hogy mi történt velem és hogy hogyan történhetett meg. És ebből hogyan tovább?! Teljesen a padlóra kerültem.. Az addig szószátyár tréfagyárosból pillanatok alatt szótlan vénné váltam.

Ma már - visszatekintve - tudom, hogy szükség volt minderre. Nem válhattam volna azzá, aki lettem, ha nem történik meg velem ez a pánik és nem indulok el – utazásaimmal egy időben – belső utazásomra is.