És elérkezett a nagy nap. Korom sötét volt még, amikor a reptérre érkeztem. Újabb tanulsággal gazdagodtam: a hajnali hat órás gépindulás négy órás, vagy korábbi kelést igényel. Márpedig nem vagyok az a Dózsa György típus..

Így, azóta tartom magamat ahhoz, hogy - ha csak lehetséges - reggel kilenc után induló gépre veszek jegyet.

Kibotorkáltunk a rózsaszín-lila géphez (anyu szerint „terepszín”). A repülés gyors volt és zökkenőmentes. Nyolc óra előtt nem sokkal már Eindhovenben voltunk.

Nem messze a bejárattól volt az autókölcsönző, ahonnan gyorsan megkaparintottuk a bérelt autót.

A navigációt a telefonomról használtam. Ez később megbosszulta magát, mert ezeket a kütyüket nem folyamatos használatra tervezték: nagyon gyorsan lemerülnek. Ha telefonálásra, fotózásra, vagy más egyébre szeretnéd használni a készüléket, akkor ugrott a navigálás lehetősége.

Az itteni és a Szicíliai tapasztalat alapján - ahol borsós áron béreltem navigációs készüléket - most már azt javaslom mindenkinek, hogy próbáljon meg kölcsönkérni „navit”, ha utazik valahova. Vagy vegyen egyet, ha sokszor bérel autót ;)

Elindultunk. Kezdetben folyamatosan eltévedtem, de aztán sikerült irányba állni Eindhoven felé.

Maga Eindhoven nem egy nagy város, nevezetessége kevés van. Elsőnek egy csodálatos alkotást – pár óriási kuglibábú – néztünk meg, majd a városközpontban lévő modern üveg épületet. Elmentünk még a vasútállomás mellett is, ahol kismillió kerékpár pihent.

Visszamentünk a parkolóházban hagyott autóért és elindultunk dél-Hollandia felé. Kb. egy órája vezethettem, amikor teljesen eltévedtem, mivel korábban kikapcsoltam az „autópálya használata” funkciót a navigáción.

„Boldog pillanat” volt átlépni a Belga határt, majd behajtani az Ardennek fenyőkkel borított fái közé. Azt hittem, hogy a helyzetet már nem lehet tovább fokozni. De lehetett: a navigáció úgy összekavart, hogy csak kőröztem körbe-körbe az erdőben.

Kisebb szusszanás következett, elkerülendő az agyvérzést. Majd a helyieknek tettem fel barkóba kérdéseket a kiutat illetően. Mivel ez nem vezetett eredményre, telefonos segítséget kértem.

Végül sikerült valahogyan kijönni az erdőből.

Plusz 100 km és másfél óra elteltével megérkeztünk a húgomékhoz, Brunssum városába.

Ezt a Limburgi gyöngyszemet úgy kell elképzelni, mint a filmekből ismert amerikai kertvárosokat: pofás kis sorházak, takaros kerttel. Csak itt hollandul beszélnek az emberek. És kevesebb a fegyver.

A nap hátralévő része a családé volt. Másnap kezdődött el az igazi haditechnika-turizmus.