Már korán reggel fent volt a család. Mindenkit érdekelt a tank-nézős kaland. Vagy legalábbis úgy tettek.. :)

Megreggeliztünk, majd elindultunk déli irányba, Bastogne városa felé.

Habár tél volt már, a nap szikrázóan sütött. Ezt nagyon szeretem Hollandiában:

a tél és a nyár is jóval enyhébb a magyarországinál.

Menet közben eltévedtem párszor, de már ügyet sem vetettem rá. A táj elfeledtette velem a kisebb malőröket.

A sík vidéket felváltotta a hegyvidék. Beértünk az Ardennekbe. Mindenhol hatalmas fenyők tornyosultak az út mentén.

Bastogne városát dél körül értük el. Csendes belga kisváros, tisztaság és rend mindenhol. A házakat már feldíszítették karácsonyra, ami tovább fokozta a hangulatukat.

Az utcán felfelé sétálva találtuk meg azt az amerikai M4 Sherman tankot, amiért idejöttünk. A zöld behemótot megpörkölték egy gránáttal a hátulján. Ettől eltekintve sértetlennek látszott.

Bastogne-t 1944 telén érték el a harcok. A városban lévő amerikai egységek körbe lettek kerítve és szívós ellenállást tanúsítottak. A tank ennek és a várost védőknek volt hivatott emléket állítani.

Visszafelé még benéztünk egy kellemes atmoszférájú étterembe, majd útnak indultunk Houffalize felé.

Az Ardennek csodálatos hegyei közöt vezetett az út. Egy völgyben találtunk rá az eldugott belga kisvárosra.

Habár a főtéren van kiállítva, amiért jöttünk, úgy mentem el mellette, hogy észre sem vettem. Szép!

Aztán megláttam… hogy nem vettem észre? Viharverten, megtépázva, de ott állt a vasszörnyeteg. Egy német párduc tank. Negyvenöt tonna páncél és halál.

A történet szerint egy amerikai vadászbombázó bombája dobta fel a magasba, majd fordította a feje tetejére a tankot a városka hídjánál. A háború után a lakosság úgy döntött, hogy nem engedik elszállítani, mivel akkor beolvasztás várt volna rá. Így lett a város látványossága.

Az eltelt évek alatt leszedtek róla minden mozdíthatót, illetve még pár kerekének is „nyoma veszett”. Valaki graffitit fújt rá. Ennek ellenére még mindig impozáns látványt nyújtott.

Az idő viszont sürgetett: útnak indultunk Grandménile felé. Ez valójában már nem is kisváros, hanem csak egy kis szórványtelepülés az út mentén.

Itt szintén egy párduc várt minket, a fák közt megbújva. Nagyon rossz állapotban volt: sok kereke, valamint az ágyú végén lévő csőszájfék is hiányzott.

Békésen legelő bárányok bámultak ránk, miközben a közelben lévő farm kerítését „meglocsoltuk”. Pisilés egy német tank mellett. Felemelő érzés :)

Indultunk tovább. Az utolsó „attrakció” messzebb volt, így nagyobb sebességre kapcsoltam a kacskaringós hegyi utakon.

Kevéssel sötétedés előtt értük el La Gleize települését. A templom mellett találtuk meg, amit kerestünk.

Egy német „királytigris” tankot.

A navigálás majdnem lemerítette a mobiltelefonomat, bár az út során folyamatosan az autó szivartöltőjére volt kötve. Alig pislákolt benne élet. Így elég "mókás" volt, ahogy próbáltam a kocsiból lefotózni az alig pár méterre álló hatvannyolc tonnás monstrumot. Utána a többiek is besegítettek a fotózásba:

A tank mögött egy múzeum is van, ami az 1944-ben történteknek állít emléket. Sajnos zárva volt már.

A nap csodálatosan sütött, majdhogynem őszi időt idézve. Pár fotót készítettem még, majd rövid körséta után útnak indultunk hazafele.

Következő nap Aachenbe megyünk!