Tegnap két merülésre mentünk Padang Bay kikötőjéből. Korábban - még a búvárbázison - csatlakozott hozzánk egy fiatal, életvidám holland leányzó. A társaságba bekapcsolódott még Viktor is, akit régóta ismertem már és egy nappal korábban érkezett meg Balira. Csapatunk így négy főből állt, melynek vezetője Wayan Yuli lett.

A merülőhelyek most nem Balin voltak: Egy kisebb szigetre mentünk, ami Bali és Lombok között található. Gyorshajó vitt minket Nusa Penidára, ami arról híres, hogy van egy "tisztító állomása", ahol kisebb élőlények szorgoskodnak a ördögrájákon.

A hajónk nyaktörő iramban vágott keresztül a nagy hullámokon, majd harminc perc száguldás után megérkeztünk a merülőhelyre. A víz viszonylag nyugodt és nagyon tiszta volt - a Bali környéki vizekkel ellentétben. Izgatottan ugrottunk és kezdtük el a merülést.

Az első 35 perc szinte maga volt a tömény unalom. De aztán megjelent az, amiért a helyre jöttünk. Valahogy úgy tudnám leírni az egészet, mint amikor nagyon sokat várunk az imádott személyre - kicsit már idegesítően sokat, és már-már lemondunk róla - de végül megjelenik. És mi elfelejtünk minden negatív dolgot. Csak élvezzük a másik társaságát.

Nekem ezt jelentette életem első találkozása egy ördögrájával.. 

Óriási, kecses, nyugodt, gyönyörü állat, ami inkább tünik földönkívülinek, mint eviláginak. Szerencsére sikerült jó pár videót készítenem is róla.

A merülés után újabb vad vágta kezdődött a hullámokon, néhányan elég nehezen viselték az utat a tengeribetegség elleni gyógyszerek bevétele után is. A második merülés egy un. áramlatos merülés volt. Nem mondom hogy nem volt jó, de nem adott semmi maradandót.

A visszaúton nagyon kemény zivatarba kerültünk, hatalmas hullámok voltak, a part sem látszódott. Végül sikeresen beértünk és kipakolás után visszaindultunk Candidasaba.

A formalitások elintézése után a Crazy Kangaroo nevü étteremben beszélgettünk késő estig. Mivel profi táncosok vagyunk, a holland leányzót rendesen megtáncoltattuk. Majd hazavittem Viktort motorral.  

Holnap visszaindulunk Lombokra!

A mai nap a pihenés jegyében telt. Reggel lezavartam gyors két merülést. Az első a Biaha nevü merülőhely volt. Itt nagyobb állatokkal is találkoztunk (kép később) de sok kis csigát, rákokat és homárokat is sikerült lencsevégre kapni.A második merülésen sajnos erős áramlatok és rossz látótávolság volt.

Visszaérkezést követően letusoltam és elindultam a régi hotelünk felé: egy kedves ismerősömmel volt találkozóm. Leonardo Karangasemben lakik és a Natia hotelben dolgozott, amikor februárban itt voltam. Nagyon jó volt vele beszélgetni az itteni életről, meg amúgy mindenről. Úgy gondoltam, hogy az a legkevesebb hogy egy közös ebédre meginvitálom őt és a feleségét.

Délután már csak pihenés volt, meg persze megírtam ezeket a sorokat.

Holnap reggel merülni megyünk, ráadásul egy távoli helyre. Remélem szerencsénk lesz és látjuk azt, amiért megyünk.

Drukkoljatok! ;)

Tegnap fáradt voltam már az íráshoz, így ma gépelem le az élményeimet nektek. Az eddigi leghosszabb út van a hátunk mögött: Elsőként a Batur vulkánt néztük meg, majd két vízesés következett, végül a majomerdő.

A négy látnivaló közül hármat láttam már, de így is nagy élményt jelentettek. De lássuk sorban őket: A kiadós reggeli után (ananászos palacsinta mézzel) elindultunk nyugat felé. Bevallom, kissé "orosz rulettet" játszottam, mivel a korábbi napok tapasztalata alapján esélyes volt, hogy egy durva esőzónába futunk bele.

Menet közben az motoszkált bennem, hogy csak nyugatra kellene mennünk és a vízeséseket megnéznünk Ubudnál, de az ösztönöm azt súgta, hogy forduljunk északnak a hegyek felé. Kisvártatva így is tettem, és már a buja fák alatt kaptattunk is fölfelé. Ahogy följebb és följebb értünk, úgy lett egyre hidegebb. Kisebb megállók után fél 12-kor elértük a Kintamani hegyet és megcsodáltuk a Batur vulkánt a mellette elterülő hatalmas tóval. Az idő nagyon jó volt, sütött a nap. Hogy nem fázzunk, a lábunkra csavartuk a szarongokat. 

Délben egy panorámás étteremben ebédeltünk. A tulaja és a személyzete is kínai volt. Úgy látszik, hogy a kínaiak már itt is terjeszkednek.

Ebéd után elindultunk dél felé. A cél a Tegenungan vízesés volt Ubud mellett. Egy órás motorozás után elértük a helyet.: A vízesést már láttam februárban, de most más volt: a lezúduló víz - valószínüleg a nagy esőzések miatt barnás színü volt.

Néhány fotó után elindultunk a másik vízeséshez. Ez a szintén a közelben lévő "Kanto Lampo" vízesés volt. Jóval kisebb a Tegenungannál, de szép vízesés, aminek az aljába bele lehet állni anélkül, hogy elsodorna a víz.

Itt is készítettünk pár fotót, majd úgy döntöttünk hogy elég időnk van a visszaútig. Visszaindultnk Ubud felé, hogy megnézzük a majomerdőt Ubudban. Jártam már itt, de leírom azért azoknak akik nem tudják miről is van szó: Képzeljünk el egy állatkertet, de csak majmok vannak benne.

Természetesen most is volt egy-két eset, amikor menekülni kellett a kis agresszív dögöktől. De sikerült túlélnünk a kalandot. ;)

A másfél órás út hazafele már csak hab volt a tortán :D

Tizenötödik napja tart a nagy utazás. Ma - a szokásos motorozás helyett - meglátogattuk régi barátaimat, a "Bambu Divers" búvárbázisnál, Candidasaban.

Jó volt látni az ismerős arcokat: Wayant és Danill-t, akiknek nagyon sok élményt köszönhetek.És persze a dragonfly nélkülözhetetlen emberét, El Capitano-t.

Csatlakozott hozzánk még két Taiwan-i leányzó is, így csapatunk öt főt tett ki. Két kedvenc merülőhelyemre vittek el minket. Ezek a "Gili Mimpang" és a "Gili Tepekong". Sajnos, a látótávolság nem volt jó, és cápákat sem láttunk, de ezt leszámítva ismét felejthetetlen látnivalóban volt részünk. Mindkét merülésen számtalan halfajban és lágy korallban gyönyörködhettünk. Az első merülésen egy jópofa teknős úszott el a közelünkben komótosan.
Nagyon sok sárga csigát láttunk, meg persze párat a klasszikus fehér-sárga és fekete-zöld verziókból. A második merülésen egy polipot sikerült megpillantani egy mélyedésben. Szegényke nem tudta hogy mitévő legyen - valószínüleg az üreg, amiben megbújt túl kicsit volt - így menekülőre fogta a dolgot. 

Bali amúgy az a hely, ahol sohasem vágyok ki a vízből, annyi érdekes dolog látható merülés közben, hogy legszívesebben lent maradnék az idők végezetéig ;)

Miután kiértünk a partra, gyors zuhanyzás következett. Az eső persze rákezdte. Ha ezt tudom, nem zuhanyzok le.. :)

Megebédelt a csapat, majd a szálláson rendeztük sorainkat.

A délutánba belefért még egy rövid túra, így elmentünk a közeli "Lempuyang Luhur" templomhoz. Ez valójában több templomból álló komplexum. Az egész bejárása négy órát vett volna igénybe, így csak a leglátványosabbat néztük meg. 

A visszaúton kíméletlenül rázendített az eső, szerencse hogy előrelátó voltam és vettem ma egy esőkabátot ;) 

Ideje volt Lombokról útnak indulni. Sofőrünk késve érkezett a szállásra. Vezetési stílusából, valamint a tempójából arra következtettem, hogy vagy bedrogozott, vagy alkoholt ivott. (Bár, hogyan (?) hiszen Lombokon mindkettő tiltott)

Késve érkeztünk a Lembar-i kikötőbe, ahol persze bepróbálkoztak a jegyüzérek és drágábban próbáltak kompjegyet eladni.

A komp maga egy ütött-kopott ősrégi teknő volt, amit nagyrészt a rozsda és a festék tartott össze. A belső sem cáfolt rá a hajó állagára: igazi balkáni állapotok fogadtak az utastérben és a wc-ben egyaránt. Ennek ellenére, vagy éppen ezért tetszett az egész, úgy ahogy volt. A hajón két sráccal is sikerült szóba elegyedni, akikkel megvitattuk az élet ügyes-bajos dolgait. Egyikük Lomboki volt, a másik viszont Sanurról (Bali) származott. A hajón rajtunk kívül csak ázsiaiak utaztak. Egy csoport Jakartából érkezett és rögtön felkértek egy közös csoportképre. Ez nem az első alkalom volt és később Balin is megismétlődött. Nagyon felkapott vagyok Ázsiában, szinte imádnak :)

Az út majdnem négy és fél órán át tartott. Mielőtt beértünk volna a Padang Bay kikötőbe, még megengedte a kapitány, hogy vezessem a kompot. Érdekes: hatalmas hajóról beszélünk, de a kormánya csak kb. 30-40 cm átmérőjű volt..

A kikötőbe egy nagyon kedves Balinéz ismerősöm barátja várt és fuvarozott el minket a Candidasa-ban lévő szállásunkra. A szállás a négy csillagos D'Tunjung Resort and Spa, ahol hat napot töltünk el. Gyors becsekkolás és a motorok slusszkulcsainak kézbevétele után már úton is voltunk kelet felé. A Taman Ujung vizipalota volt a cél. Az út csak félóra Candidasa-ból. Az ég felhős volt, de átszüremlett annyira a nap, hogy lehessen készíteni pár szép képet.

Igazából már jártam itt februárban, de annyira színes ás magával ragadó a vizipalota, hogy látnom kellett újra. Rendezett kert, gyönyör növények és gyümölcsfák mindenütt. Az épületet körbeölelő vízben nagy, pontyszerű halak úszkáltak. Kint, a gondozott pázsiton kakas, csibéje, 3 liba és 3 páva lépkedett, totyogott.

A nap már kezdett lebukni, így ideje volt visszaindulni. A szállodába való visszatérés után a holmik kipakolása következett, majd a partot szemrevételeztük.

Ezután következett egy kellemes balinéz masszázs a közeli Spa-ban.

Végül az estét egy kiadós vacsora zárta a Crazy Kangaroo nevű étteremben. Itt az ételek és az italok páratlanul finomak és jó áron is vannak. E mellé már csak bónusz volt az élőzene.

Holnap pedig búvárkodás lesz. Már nagyon várom!   

A tegnapi nap Észak-Lomboké volt, így a mai napon Dél-Lombok került terítékre. Az időjárás ismét kegyes volt: ragyogó napsütés és 32 fok.

Kutába érve nagyon sok turistával találkoztunk. Ez azért volt meglepő, mert napi átlagban 2-3 "fehér embert" láttunk eddig. (A megérkezés volt a legkirívóbb, amikor ázsiai volt mindenki a reptéren)

Kuta híres tengerpartjairól, ezek közül a Seger beach-re esett a választás. Ez a szörfösök paradicsoma, már útközben elrobogott pár szörfdeszkás fiatal a part felé.

A Seger beach nagyon szép, fehér homokos tengerpart, kristálytiszta vízzel és szélein sziklákkal, dombokkal.

A partra leérve rögtön megtaláltak minket a mozgóárusok. Az egyik kiskölök nagyon jól beszélt angolul és eldicsekedett azzal, hogy minden országnak tudja a fővárosát. És tényleg! Teljesen le voltam nyűgözve. Több kisgyerek is próbálta eladni a portékáját. Egyiptomban már megtanultam, hogy hogyan lehet megszabadulni az agresszív marketinget folytatóktól: nem törődve velük társalgást kezdeményeztem egy, a közelben ülő helyi sráccal. A dolog bevált, az árusok továbbálltak.

Ideje volt továbbállni. A Seger beach melletti rész került körbejárásra. A dombokon turisták fotózták magukat, vagy a legelő marhákat.

Térdre ereszkedve próbáltam képeket készíteni a tengerben, de majdnem ráfáztam: a hullámok elsodortak és teljesen eláztattak. Majdnem odaveszett a fényképező is, de végül pár vízcseppel megúszta.

Apropó, veszteség. Ma a napszemüveget sikerült elhagynom. Még szerencse, hogy van még kettő :)

Az ég beborult és ideje volt elindulni hazafelé. Ameddig lehetett, a tengerpart közelében futó út volt igénybe véve, majd a navigációt hívtuk segítségül. Ez olyan "jól sikerült" hogy Kutától nyugatra sikerült eltévedni. Persze, a látkép most is kárpótolt. Teraszos rizsföldek, hegyek és völgyek váltakozva.

Illetve, sikerült az út során olyan falvakat is érinteni, ahol a lakosok nem sűrűn láttak még fehér embert. Nem tudom, hogy ez tényleg így van-e vagy csak ennyire lelkesek és emberszeretőek. Mindenesetre hangos ovációval és integetéssel üdvözöltek. Elég meglepő, szívet melengető, és néha mókás volt a dolog.

A nap legmulatságosabb epizódja az volt, amikor a forgalom felőlem eső része megállt, hogy elengedjen egy hatalmas teherautót, ami az ellenkező irányból érkezett. Ezután a forgalom haladhatott tovább. Igen ám, de rossz irányba mentünk. Korrigálás után, sikerült irányba állni hazafelé. És ekkor, egy kis falucskában, a leglatyakosabb földútnál utolértük a teherautót és araszolhattunk mögötte hosszú perceket.

A maradék út már eseménytelenül telt, kitaláltunk a "dzsungelből", meglettünk.

Pakolás és alvás. Holnap új hely következik!