A 2013-as Párizsi út több tekintetben is rendhagyó volt. Ez volt az első utam nyugat-Európa felé. Édesanyám is velem tartott, mivel a francia nyelv a szíve csücske.

És nem utolsó sorban, ez az út egy utazási iroda által szervezett, idegenvezetővel végig asszisztált út volt. Annak minden előnyével és hátrányával.

Hogy mik ezek az előnyök és hátrányok?

Egy utazás szervezése sok feladattal jár és ez az emberekben stresszt generál.

Olyan dolgokat kell csinálniuk, amit addig sohasem: összeszervezni az egyes lépéseket. De úgy, hogy működőképes folyamat legyen a végeredmény.

És még élvezhető is. Hiszen ezért megyünk: hogy élményeket szerezzünk.

Viszont, összerakni a kirakóst sokszor nem egyszerű. A szervezés átadásával ezek nagy része letudható.  

Például, a városi közlekedés: mivel, mikor, hogyan-ja éppen úgy, mint a melyik hotelban szálljak meg problémája. Vagy az egyes látnivalók megközelítése, ismertetése, de ugyanide tartozik a múzeumi belépők megvétele.

Nem elhanyagolható tényező, hogy az utazási irodák bejáratott utakat adnak és minden téren tapasztaltak. Így nem történik meg velük az, hogy egy múzeumba elvisznek, de a múzeum éppen zárva van. Személyes szervezéssel viszont előfordulhat ilyesmi.

A szervezett utak előnye tehát az, hogy „kényelmesen hátradőlhetünk, mivel minden el van már intézve nekünk”

De, ennek ára van.. ;)

Hogy mi ez az ár? Ez egyrészt számszerűsíthető: sok utat jóval olcsóbban ki lehet hozni, ha magunk szervezzük és nem utazási irodára bízzuk a szervezést.

Ez persze nem mindig igaz, mivel az utazási irodák – kapcsolataik révén – jóval olcsóbban juthatnak utakhoz, szállásokhoz, belépőkhöz.

Tehát, lehetséges, hogy az általuk kínált út még úgy is olcsóbb, hogy már rátették a profitjukat.

Akkor mi lehet a másik „ára” egy szervezett útnak?

Ezek lesznek a hátrányok..

Hátrányok közé lehet sorolni a spontaneitás hiányát: ha már egyszer elvittek téged megnézni két napos Brüsszeli városnézésre, akkor biztos lehetsz benne, hogy legközelebb is ugyanúgy fog történni minden.. de ja vu.. remélem, érted?! ;)

Ugyanúgy hátrány a korlátoltság, a szabadság hiánya. Megadott időkeret alatt nézhetsz meg helyeket/dolgokat, de ezen nem tudsz változtatni.

A párizsi út legemlékezetesebb „árnyékra futása” pont ebből akadt: megnéztük a Champs-Élysées, ami ugyanaz, mint az Andrássy út vagy a Váci utca, csak pepitába. Erre volt három óránk. De minek? Nem értettem.

Ezután elmentünk megnézni a Louvre-t. Ugyanúgy három óránk volt rá. Tessék?! Három nap is kevés lett volna.

Emellett, persze beszélhetünk még azokról a programokról, amiket magadtól nem néznél meg. Ahol csak ásítozol és várod, hogy legyen már vége. Ilyenre nem csak Párizsban, de az egyiptomi szervezett utak során is (Luxor, Kairó) volt példa.

Tehát, a szervezett utak fő hátrányai:

- többlet költségek

- kötöttségek (hely, időpont)

- spontaneitás, a szabadság, a „kaland” hiánya

És akkor még jöjjön pár kép Párizsról a vizuál-fasisztáknak is:

Piesz: Természetesen a fent leírtak a személyes véleményemet tükrözik, így előfordulhat hogy mai szürreális világunkban a dolgok ettől eltérően történnek.

Például elmész egy szervezett útra Bogotába és a helyi kartell elrabol, habár csak a szőtteseket akartad megkuksizni a bolhapiacon.

De, természetesen vannak úgynevezett KALANDTÚRÁK, ahol mindent megtesznek azért, hogy ne a tengerparton kelljen elsorvadnod az atommáglyaként tüzelő nap sugarai alatt.

És mindent megfordítva: egy önmagad által szervezett út is lehet stresszmentes. Ennek a titka a tapasztaltság, na meg talán a genetika..

Szervezésre fel!

Az "egyiptomi kaland" igencsak megviselt: évek teltek el úgy, hogy nem mentem sehova. Próbáltam élni, túlélni, illetve új életstratégiát kialakítani. Jobban figyeltem a táplálkozásomra, illetve a sport életem részévé vált napi szinten.

Persze, időközben újra elkezdtem a világjárást. Elsőnek csak "kicsiben":

2011-ben és 2012-ben Horvátországba mentünk, a tengerparthoz. 2013-ban viszont már nagyobb falat következett: Franciaország (Párizs), majd Hollandia. Párizsról majd később írok, mert az egy fakultatív út volt. 

Hollandia viszont sok minden mellett egy újabb tapasztalással ajándékozott meg: életemben először béreltem külföldön autót.

Csak gondolj bele: egy számodra teljesen idegen országban vagy és idegen utakon kell elboldogulnod. Ha mindez nem lenne elég, még arra is figyelned kell, hogy ne törd össze az autót, főleg, mert nem a tied :)

Kezdetekben kissé stresszelt a felállás, de később már annyira élveztem, hogy a nagyobb lélegzetvételü utaknál szinte mindenhol béreltem autót.

A bérlés előnyei: nagyobb szigeteket, országrészeket könnyebben lehet bejárni. Ugyanez igaz, ha több város megnézése a cél, amelyek nagyobb távolságra vannak egymástól. Kényelem! senki se mondja, hogy nem kényelmes egy autóban pöffeszkedve közlekedni: Magad döntöd el, hogy hogyan jutsz el A-ból B-be. Fejletlen infrastruktúrájú helyeken szintén optimális megoldás lehet autóval közlekedni.

A bérlés hátrányai: magas költségek (bérlés, biztosítás, benzin, navigáció, stb.) Néha meg vagy kötve azzal, hogy ugyanott kell leadnod a kocsit, ahol felvetted. Fejlett infrastruktúrájú helyeken - ahol a tömegközlekedés jó - nem érdemes autót bérelni. (l. Barcelona, Párizs, Dubai, Róma)

Ahogy az utazások megváltoztatnak és tapasztalatokkal töltenek el, egyúttal a külföldi autókázások is megváltoztatnak valamelyest. Máshogy kezded el látni a hazai közlekedést, mivel önkéntelenül is összehasonlítod a kint tapasztaltakkal. Észrevehetővé válnak a kis különbségek. Egy benzinkútnál történtek is érdekesek lehetnek. Szicíliában például csak bankkártyás fizetési mód volt a benzinkútnál, de minden olaszul volt kiírva. Szerencsére a segítségemre siettek a közeli autó-szervizből, így megoldottuk a problémámat.

Szóval, mindenkinek csak ajánlani tudom: béreljünk autót és járjunk nyitott szemmel.. ;) 

Habár Zakynthosra nem a megfelelő útitárssal érkeztem, ennek ellenére igyekeztem ottlétem minden pillanatát kiélvezni. Helyi ételeket próbáltam ki, bejártam a sziget minden szegletét. Itt váltam szerelmesévé a robogózásnak. Két napon kersztül Quaddal is mentünk. Kényelmetlen, ráz, hangos. Elég volt belőle. Még sok is.

Ugyanebben az évben jutottam el Dahabba (Egyiptom). Az itt történtek később megváltoztatták az életemet.

De ehhez kissé visszaugrok az időben.

Világéletemben a víz szerelmese voltam. Már kiskoromban úgy töltöttem el egész nyarakat a víz alatt, hogy a fejemen végig búvármaszk volt. Sokszor megtörtént, hogy szétégetett a nap és a bőrgyógyászaton kötöttünk ki.

A görög kiruccanáskor -  egy a tengerben töltött „búvárkodós”nap után - született meg az ötlet, hogy búvár tanfolyamra kellene mennem.

Hazaérve egyből jelentkeztem egy kurzusra. Az oktatás, majd a medencés vizsga után Dorogra mentünk „nyíltvízi”vizsgát tenni. Bevallom, ez mind a mai napig kísért: a hideg víz, rossz látási viszonyok, térdepelés a hideg trepniken, iszap.. az egész traumatikus volt a számomra. Szerencsére túl voltam rajta, képzett nyíltvízi búvár lettem.

Pár hétre rá tótakarításra mentünk a Lupa szigethez. Itt nem csak gyakorolni volt lehetőségem, de nagyon klassz volt a társaság is. Öröm volt megtapasztalni, hogy mennyi laza, jókedélyü ember van a búvárok között.

Nem sokkal később lehetőség nyílt arra, hogy a tanultakat gyakorolhassam, mindezt ráadásul egy egzotikus nyaralással egybekötve.

A második repülőút és az eddigi legtávolabbi cél következett: Egyiptom.

Minden új volt, rengeteg impulzus ért. Idegen kultúra, idegen nyelv, szokások. Persze, teljesen más, mint Kairó, vagy egy tipikus arab település, de mégis: sivatag, homok, pálmafák, tevék, furcsa ruhás emberek, kis teherautók, melyek szédítő tempóban, dudálva száguldottak a porlepte utakon.

Maga Dahab egy halászfaluból nőtte ki magát és meg is maradt a tenger szerelmeseinek. Ezt annak  köszönheti hogy a  reptértől - Sharm El Sheikkel, vagy Hurghadaval ellentétben – messze van, így csak a turisták töredéke választja.

Egy hetet töltöttünk itt. Merültünk, pihentünk, illetve elkezdődött a haladó búvártanfolyamom. Első napon a búvárbázisnál merültünk. Hatalmas élmény volt! Kis halacskák mindenütt, úgy kellett őket elzavarni, hogy az uszonyaimat felcsatolhassam. A víz vakítóan kék volt és 30-40 méterre el lehetett benne látni. Nagyon élveztem!

Másnap egy „mély merülést”hajtottunk végre, mert része volt a tanfolyamnak. Lementünk 29 méter mélyre, majd lassan feljebb jöttünk, miközben a korallfalat és a halakat nézegettük.

A harmadik napon egy Mashkraba nevü merülőhelyre mentünk.  

És itt érdemes megállni egy pillanatra.: Mindannyiunkban van egy belső hang. Ez időről időre megnyilvánul. Hangos lesz, néha elhalkul, néha szinte nem is halljuk, vagy csak nem veszünk tudomást a létezéséről. Ez a belső hang itt fennhangon óva intett attól, hogy ebben a merülésben részt vegyek. Meglepődtem, vagy inkább megijedtem. De ami a fontosabb: egóm miatt igyekeztem nem venni tudomást a hangról és a bennem zajló párbeszédről. (Ma már tudom, hogy ez óriási hiba volt)

 Belegázoltunk a vízbe egymás után. Kezdetben nem volt semmi probléma, leszámítva azt, hogy a párbeszéd már nagyon hangos volt bennem. Egyre mélyebbre mentünk. Egy barlang szerü bemélyedésen úsztam át, majd megálltam és visszafordultam a túloldalán.

És ekkor,... pánikrohamot kaptam. Hogy ez miért történt, annak több oka volt. Legyen  elég annyi, hogy megfordult velem a világ. Nem értettem, hogy mi történt velem és hogy hogyan történhetett meg. És ebből hogyan tovább?! Teljesen a padlóra kerültem.. Az addig szószátyár tréfagyárosból pillanatok alatt szótlan vénné váltam.

Ma már - visszatekintve - tudom, hogy szükség volt minderre. Nem válhattam volna azzá, aki lettem, ha nem történik meg velem ez a pánik és nem indulok el – utazásaimmal egy időben – belső utazásomra is.  

Este nyolckor elindult a repülő Kuala Lumpurból Phuketbe. Fáradt voltam, elgyötört, de az élvezetes városnézőtúra elfeledtette velem mindezt.

A bonyodalmak ekkor kezdődtek: Leszállt a gép. Öt órát kellett várni a következő gép indulásáig. Leülni nem tudtam, mivel az összes széken kínaiak és a poggyászaik voltak. Az egyik kínai emberke a repülőtér bejáratától nem messze vágta a lábkörmeit, mindenki szeme láttára. Neki valószínüleg nem volt gyerekszobája :)

Lassan eltelt négy óra. Sorban állás következett, de eredménytelenül: A pulttól elküldtek, mert a bőröndömön nem volt "security checked" szalag. Bevallom, vagy nem is kaptam korábban, vagy leesett. Mérges voltam. Miért kell újra megcsinálnom  - ki tudja hanyadszorra - ezt a procedúrát?!

Kimentem a reptérről. Kelletlenül álltam be a bejáratnál kígyózó sorba. Már nem tudtam mosolyogni. Végre sorra kerültem. És persze, fennakadtam. A helyi "Sherlock Holmes" lecsapott a reduktor szettemre, amit bombának sejtett.. Már nem szóltam semmit. passzív-agresszív voltam: szemmel öltem.

A többi már csak türelemjáték volt: Újabb útlevél és kézipoggyász ellenőrzések. A gép hajnali 1.40-kor elstartolt. Pekingbe már Air China-val mentem, ami azt jelentette, hogy imádkozni kell, de rendesen, mert minden gépük 200 évnél is idősebb. De a kiszolgálás - leszámítva, hogy nem tudnak mosolyogni - elsőrangú! Bőséges vacsora, amihez van alkohol is: fehér és vörösbor. Hát persze, hogy mindkettőt megkóstoltam.

Pekingbe öt órás repülőút után érkeztünk meg. Újabb öt óra várakozás következett. Ebből majdnem egy óra az útlevél ellenőrzés volt, majd sikerült olyan profin útbaigazítaniuk, hogy eltévedtem a repülőtéren. Ugyanis, van egy belső gyorsvasút ami a reptér bejárata, a belföldi és a külföldi terminálok között közlekedik. Itt több reptéri alkalmazott segítségét is kértem, de mind vagy rosszul és/vagy érthetetlen kiejtéssel beszélte az angolt. Ja, és volt egy leányzó az információs pultnál, aki asztalra borult homlokkal aludt.. nem hittem a szememnek :)

Végül, sikerült megtalálnom a terminálomat és kivárnom a gép indulását. Ez azért nem volt egyszerü, mert Pekingben - akárcsak nálunk - tél volt, kint 7-8 fokkal. Ennek ellenére a reptéren ment a klíma. No comment!

A hazautazás szinte már kéjutazás számba ment: mellettem 3-4 sor teljesen üres volt, így lefoglaltam magamnak egy komplett sort, 4 székkel. A sok párna, takaró és a mellettem lévő szék lehajtható asztalkája már csak a hab volt a tortán. Jól betakaróztam és vártam a bort és az ételeket. A 10 órás út alatt háromszor adtak enni. Újra bőséges ebéddel/vacsorával kínáltak, bár néhány dolgot nem ismertem közülük.

Egy órára megszakítottuk utunkat még Budapest előtt, mivel a gép üzemanyagot vételezett. A leszállás hihetetlen volt: 5000 métertől csak felhőrétegeket lehetett látni. A táj 300 méteres magasságban vált újra láthatóvá, de akkor is csak alig-alig. Havas, rideg, élettelen táj mindenütt. Ennek ellenére rendben leszálltunk.

A Minszki repteret úgy kell elképzelni, mintha visszamennénk a 70-es évekbe. Néhány LED TV sejtette csak, hogy már a 2000-es években járunk. Az útlevélvizsgálatot a KGB-ből visszamaradt balta arcú elvtársak végezték.

Szerencsére a tankolás hamar befejeződött és visszaszállhattunk a gépre. A másfél órás út szinte csak egy csettintésnek tünt.

Hazaértem! 

Két óra alvás után igyekszem rendberakni magam: ruhaváltás a wc-n, majd beteszem a nagy bőröndöt a csomagmegőrzőbe. Megkeresem a városközpontba vivő gyorsvasutat (Klia Express). A retúrjegy kb. hatezer forintnak megfelelő bakfitty. Nem olcsó, de ezért egy gyors közlekedési eszközt kap az ember, ráadásul internet is van! A klímát persze itt is ezerrel tolják az arcodba, szóval nem árt egy kapucnis pulcsi, vagy valamilyen meleg felső.

Az út kb. 45 perc a Kuala Lumpur Sentral-ig. Itt egy metróhoz hasonló vasúttal kell menni 5 megállót, ha a Petronas toronyhoz szeretnénk eljutni (Kuala Lumpur City Center).

A belváros nagyon jó benyomást tett rám: széles utak, nagy épületek, mindenhol felhőkarcolók. Mintha Dubai-ban lennénk. De! Egy óriási különbség: Amíg Dubai rideg és sivár benyomást keltett, itt nagyon sok a fa, bokor, növény. Az egész környezet él. A Petronas tornyok melletti park is teli van mindenféle őshonos fával. Ezek hatalmas gyökérzettel rendelkező őskövületek, mintha az Indiana Jones filmekből vételezték volna őket.

Körbejárom a környéket, majd a Petronas toronyban lévő szupermarketben reggelizek. A Starbucksban van ingyen internet. A WC-k tiszták, ingyenesek (ezt szándékosan írom le, később kiderül, hogy miért)

Reggeli közben megnézem, hogy mire lehet még időm ittlétem alatt. A közelben van a Menara Tower és kissé távolabb egy kínai templom. Az előbbi egy TV torony, rajta kilátóval 276 méteres magasságon. Ide próbálok eljutni szemmérték alapján. Ez olyan jól sikerül, hogy kétszer eltévedek :) Szakad rólam a víz. 30 fokos meleg van, 300 %-os páratartalommal. Mindez december 25.-én!

Harmadik próbálkozásra sikerül eljutnom a toronyhoz: ez igazából csak annak köszönhető, hogy útközben belefutok két maláj leányzóba, akik szintén a toronyhoz tartanak. Közösen folytatjuk az utat felfele. 

A jegy 105 malájziai pénz (6800 Ft). Ezért a legfelül lévő "napozóterasz" járható körbe, illetve van alatta egy "megfigyelő terasz" is. Ez egy zárt rész, ahol ingyenesen használható távcsövek is vannak. És persze, rengeteg ajándék bolt. 

A lift viszonylag gyorsan felvisz a legfelső részre. Enyhe szél fújdogál, de nagyon jó idő van fent. A Petronas tornyok tetejével körülbelül egy magasságban vagyunk. Van két üveg kalitka is, ahol némi sorban állás után fotózhatja magát, aki elég bátor. Mintha a levegőben állnánk. Alattunk pedig a hatalmas mélység. Bevallom, én kihagytam.. ;)

A nagy kavarodásban sajnos szem elől tévesztettem a lányokat. Pedig jó volt velük cseverészni.

Elindulok visszafele, mert még meg szeretném nézni a kínai templomot.

Visszaúton útba ejtem még a Petronas toronyt. A szupermarket földszinti részén megyek végig. Reggel kihalt volt minden, most viszont zsúfolásig telve emberekkel. Karácsonyi ének bömböl mindenhonnan. Érdekesen hat, itt Ázsiában.. A WC már nem ingyenes, a tábla szerint 2 maláj ringgitet kell fizetni a "tiszta luxus élményéért"

Elhagyom a plázát. A templom Kb. 2 km-re található "Kuala Lumpur Sentral" állomástól. Nekem persze kétszer ekkora út volt, mert újfent sikerült eltévednem és az ellenkező irányba elindulnom. Közben felhős lett az ég. Elkezdett szakadni az eső. Ebben a melegben viszont nagyon jól jött!

Érdekes amúgy, hogy a kínai negyedben senki sem tudta hogy hol van - a tőlük 3 km-re lévő - kínai templom. :)

Az eső szemerkélt, miközben kaptattam fel a dombra, hogy elérjem a templomot. Rengeteg kocsi, és busz jelezte, hogy jó helyen járok. Megérkeztem a Thean Hou templomba.

Az épület érdekesen fest, mivel tradicionális kínai stílusban készült. A környezetében viszont minden épület modern.

Magában a templomban valószínüleg csoportos/tömeg- esküvőket tarthattak, mert a konferenciaterem telis-tele volt felcicomázott asztalokkal, székekkel. Minden nyüzsgött a kínaiaktól, sokan ünneplőben vagy elegáns esküvői viseletben feszítettek.

Körbefotóztam a templomot, majd elindultam visszafelé. Az expresszről rossz helyen szálltam le, de ezt a fáradtságomnak tudtam be.

A reptérre érve kiváltottam a csomagomat és rendbe tettem magamat a wc-n. A "nomád körülmények közötti" tusolás után ruhát váltottam. Készen álltam a repülésre. Már csak két út volt hátra. Nem tudtam, hogy ezek tesznek majd legjobban próbára..

Maldív szigetek, Maafushi - 30 fok árnyékban. Itt ért a reggel december 24.-én, míg mások a karácsonyfát díszítették otthon..

Az utolsó nap is a szokásos rutinnal kezdődött: kapok reggelit (tintahal, zöldség és palacsinta) a szállodamenedzser pedig feljön és bratyizósan leül velem szemben. A fejével néha tikkel és csak bámul a hulla szemeivel.. de most legalább nem bagózik.. szerintem az ipse elmebeteg.. szerencse, hogy tudok disztingválni :)

A csomagokat nagyjából összerendezem, mert - habár tegnap megnyugtatott a recepciós srác, hogy vendégek hiányában a déli 12 órás kijelentkezést eltolhatom  tizenhat órára - a menedzser bejelentette hogy távozzak időben, mert szükségük van a szobára. Nem örülök, mert így nincs lehetőségem később lezuhanyozni.

Kimegyek a tengerpartra. Csodálatos idő, szikrázó napsütés és az a hihetetlen kék tenger. Mellettem szerelmespárok és fiatal házasok fotóztatják egymást a part egy, felcicomázott szegletében. Most (is) jól esne egy barátnő...

Dél előtt visszamegyek a szállásra, és elhozom a csomagjaimat. A búvárbázison kiegyenlítem a számlát, a búvárfelszerelést bepakolom, majd várás a kompra. Ötkor jön, van négy és fél órám. Szerencsére megjelenik egy holland srác, majd egy ausztrál csaj, később egy szingapúri pár, akikkel korábban merültem. Minddel jól elbeszélgetünk. Búvárkodás, utazások és még sok téma sorra kerül. Csak szigorúan politika mentesen :)

Legközelebb, amikor az órámra nézek, már fél öt van. Ideje búcsút inteni és a gyorshajóra szállni. Az ide úttal ellentétben most szerencsém van: a hajó elvisz egészen Malé-ig.

A reptéren sajnos újabb négy órát kell várni a gépre, ami ráadásul több mint félórát késik. Fáradt vagyok és 18 fokra van a váró lehütve. Királyság..

Útnak indulunk, végre tudok aludni egy keveset. Hajnali ötre érünk Kuala Lumpurba. Egy repülőút letudva. Maradt még négy. És persze, hátra van még egy városnézés!